FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Kiképzett rendőröket neveztek ki Gödöllőn 2017-07-17 17:34:42 Több mint 20 fővel bővült a Petőfi Sándor utcai kapitányság intézkedésre jogosult állományának létszáma
Forgalmirend-változások március 15-én, Gödöllőn 2014-03-13 18:28:26 Behajtási tilalom lesz a Petőfi Sándor utcában, félpályás útlezárás a Bajcsy- és Szilhát utcákban, valamint a Dózsa György úton
Nyílt nap a gödöllői kapitányságon 2013-05-08 08:56:03 Május 10-én felbolydul az élet a Petőfi Sándor utcai épületnél, a kíváncsiskodók testközelből szembesülhetnek a rendőrök mindennapi munkájával